A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint az érettségi bizonyítvány kiadásához ötven óra közösségi szolgálat teljesítése szükséges, amelyet első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk.
Ez a 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdő tanulókat már érinti. A tanulók számára a középiskolák a 9–11. évfolyamon lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezik meg a közösségi szolgálat teljesítésére alkalmas tevékenységeket.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a könevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. VIII.31. EMMI rendelet 45. pontja " a középiskolákban a közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések" cimen egyértelművé teszi, hogy a közösségi szolgálat megszervezése az iskola feladata, és ezt együttműködési megállapodás útján szervezi meg a fogadó intézményekkel, ezért közvetlenűl a diákok csak akkor kereshetnek fel egy fogadó intézményt, ha már az adott iskola a fogadó intézménnyel együttműködési megállapodás keretében rögzitette a végzendő tevékenységek tipusait és feltételeit.
Intézményünk 2013. évtől fogad tanulókat, közösségi szolgálat teljestésére.
Ez idő alatt 57 tanuló teljesitett önkéntes tevékenységet Tagintézményeinkben, Telephelyeinken.
A következő Tagintézményeink és Telephelyeink továbbra is fogadják a tanulókat:
1. Homokháti Szociális Központ Zákányszéki tagintézmény
(6787 Zákányszék, Dózsa Gy. u. 44.) Tel: (62) 290-681
2. Homokháti Szociális Központ Mórahalmi tagintézmény
(6782 Mórahalom, Zákányszéki út 21.)Tel: (62) 281-227
3. Homokháti Szociális Központ Ásotthalmi tagintézménye
(6783 Ásotthalom, Királyhalmi u. 2-6.) Tel: (62) 291-556
4. Homokháti Szociális Központ Üllési tagintézménye
(6794 Üllés, Radnai u.22.) Tel: (30) 349-54-69
5. Homokháti Szociális Központ Pusztamérgesi telephelye
(6785 Pusztamérges, Petőfi u. 47.) Tel: (62) 660-661
6. Homokháti Szociális Központ Öttömösi telephelye
(6784 Öttömös, Béke u. 33.) Tel: (70) 393-09-41
7. Homokháti Szociális Központ Forráskúti telephelye
(6793 Forráskút, Fő u. 74/A.) Tel: (62) 287-222
Az alább felsorolt oktatási intézményekkel együttműködve biztositjuk a lehetőséget az iskolai közösségi szolgálat teljesitésére.
-
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
-
Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola
-
Szegedi Deák Ferenc Gimnázium
-
Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakközép Iskola
-
Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye
-
Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye
-
Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola
-
Szegedi Radnóti Miklós Kisérleti Gimnázium
-
Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
-
Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye
-
Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
-
Zsoldos Ferenc Középiskola
-
Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola
-
SzSzSzI Kossuth Zsuzsanna Tagintézménye
-
SZMK Csonka János Tagintézménye
-
SZTE Gyakolró Gimnázium és Általános Iskola
-
School of Business Szegedi Üzleti Szakképző Iskola
Csótiné Ördög Edit
Intézményvezető